Hidat verni a természetből a kép felé, a külsőből a belsőbe.
A művész feladata, hogy a sajátos eszközeivel láthatatlant láthatóvá tegye.
Magyarországon, Tatabányán élő alkotóművész és pedagógus vagyok.
1959. december 19-én születtem. Jelenleg a naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskolának a Művészeti Iskola vezetője és rajztanára vagyok. Hivatás tudatom és a festészet iránti elkötelezettségem képzőművészeti táborok, művészeti körök felé terelt. Számos hazai és külföldi kiállítás jelzi az aktív részvételemet a képzőművészet világában. 2000-ben készült millennium tiszteletére az a nagyméretű olajfestményem, ami Tata Város Önkormányzatának dísztermében látható. Alkotásaimban, képi gondolatok megfogalmazásában többféle technikák használok. Az akvarell, az olaj, a pasztell, a selyem, az önkifejezés egy-egy lehetőségét adja. Termeszét, a tárgyak, a formák és benne az ember, megannyi inspiráció a művész számára.
Ars poétikám, tudatosan vállalt hitvallásom:
Hidat verni a természetből a kép felé, a külsőből a belsőbe. A művész feladata, hogy a sajátos eszközeivel láthatatlant láthatóvá tegye.
„Sulyok Teréz Komárom-Esztergom megye ismert alkotó művésze. Életműve Tatán bontakozott ki, és leginkább Tatához illetve környékéhez kötődik ma is. Itt tanít, itt állít ki, de tevékenysége nem korlátozódik az alkotás, pedagógia és tehetséggondozás területére. A festészet nyelvén beszél, ez hatja át az életét, és ennek érdekében szervez kiállításokat, programokat, táborokat is.
1987 óta kiállító művész, innen számítható a művészpálya.
Több műfajban, területen is alkot. A legjellegzetesebb talán az akvarell, amellyel bravúrosan bánik. Fényben fürdő utcaképeket, kisvárosi részleteket örökít meg, falusi templomtornyok magasodnak fel a tiszta égbolt előtt. Ezeken az akvarelleken ragyog a fény. Erőteljesen árad a színek ereje, intenzitása. Az akvarell különben is a fény ábrázolásának műfaja. A fehéren hagyott papír a ragyogásnak ad helyet, de a színek mögött is mindenütt ott van a csillogás, az életet adó fény. Sulyok Teréz akvarelljein megfigyelhető, hogy nemcsak a fehéren hagyott részekkel és a sötét árnyékokkal ragyogtatja fel és emeli ki a fényt, de, alig észrevehetően, egy másik eszközt is alkalmaz: a színek kontrasztját. Hideg és meleg színek csapnak össze, árasztanak érzelmeket, szabadítanak fel energiákat, fedik fel az egyéniség bélyegeit.
Sulyok Teréz másik sajátos technikája a selyemfestés, amelynek mestere, amely eggyé forrott az ő nevével. A selyemfestés dekorativitása az iparművészet felé közeledik, vonalainak burjánzása, színeinek lángolása egészen különleges, puha, érzéki, simogató hatást ér el nézőjének lelkében. Ezt tapasztaljuk Sulyok Teréz selyemképeit, virágcsendéleteit látva is.
A pasztelltechnika egészen másféle formanyelvet jelent. Halvány puhasága, sfumatója rezdülésnyi finomságok érzékeltetésére képes. Sulyok Teréz pasztelljeinek témái nem az intenzív érzelmek világába visznek, hanem az emlékek és álmok mezsgyéjére. Irodalmi illusztrációin, falusi udvart ábrázoló pasztellképein a valóság keveredik a képzeletbelivel, az emlékkel. Talán a nosztalgikus élmény sarkallta a művészt arra, hogy az egyszerű falusi udvar meghitt ábrázolásában is a pasztellhez nyúljon, arra bízza mondanivalóját.
Többféle technika, több műfaj. Mindezekben egyetlen, érzelmes lélek, aki szereti a világát, annak színeit, fényeit, virágainak pompáját. Aki a hétköznapok kulisszáinak szépségét észre tudja venni, és képein meg tudja ragadni, az nemcsak saját egyéniségét, világképét közvetíti, de számunkra, nézők számára is átélhetővé teszi az élményt, a látvány örömét. Sulyok Teréz kiállítása ezt a lehetőséget kínálja. Éljünk vele!”
Kövesdi Mónika
művészettörténész
„Nőnek lenni ajándék, tanítani hivatás. Az alkotás, lelket és szellemet egyaránt formáló tevékenység. Az élet apró csodáinak egyike, ha mintegy belső motiváció által vezérelve egyszerre többféle tennivalónk is akad. Olyan is, amely a hétköznapi identitásunkat adja, és olyan is, amely csak ritkán válik megfoghatóvá mások előtt. Ez utóbbival aztán nem is azonosítjuk magunkat, egyszerűen a részünknek tekintjük. Amolyan titkos én ez, melyet ritkán fedünk fel.
Műveink egyszer csak előtűnnek egy műterem falai közül, leképezés folyamata mellett érvényt szerez az újrateremtés is. Ugyanis az alkotás szubjektív, de nem önmagáért való dolog, ami nem lehet öncélú, mert akkor érvényét és értékét veszti. A mű mindig a „már létező” egyéni átírása, melynek tartalmát és mondanivalóját a valóság és az individuum együttese adja. Ha a kettő harmonikus egységet alkot a kívülállók szemében is, a folyamat eredményes.
Sulyok Terézt, mint alkotót a lelkéhez közelálló természeti képek és az épített környezet egyaránt inspirálják, épp úgy, mint a vallás vagy az emberi létezés kérdései. Változatos technikákon keresztül folytonosan megújuló- átalakuló érzelmeket, belső világot közvetít a számunkra. Az úsztatott akvarellek feloldódó körvonalai az emberi lét tünékeny, álomszerű leképződéseiként figyelmeztetnek minket mulandóságunkra. Máskor határozott vonalak formálják a létező, eredetükben múltba vesző tájakat, építményeket. Egyszer kimért és precíz, máskor szertelen és expresszív, olykor álmodozó és romantikus. Ettől válik az eddigi életmű oly színessé és kommunikatívvá. A kísérletezés bátorság, de egyúttal a nyughatatlan természet megnyilvánulása. Egy sokarcú, női természeté.”
Dóri Éva
Képzőművészeti Szakreferens
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya
„Ma, amikor érezhetően és láthatóan az acsarkodás, az egymás elleni fenekedés van divatban, akkor mindig akad valaki, aki a csöndességben meghúzódva üzeneteket, jelképeket küld. Jeleket, hogy van egy másik világ is, nem csak a társadalmi világ. (…) Ezek a képek hozzák azt a természeti világot, ami a gyerekkorban élt bennünk. (…) Ki az, aki ezt a beszédet meg tudja érteni, le tudja fordítani, mint egy műfordítást?… Ki fordítja le a belső beszédet a képek nyelvére?… Az, akinek nemcsak külső fénye van. Ez az ő tehetsége, akarata, ez az ő adottsága és az ő szerencséje. Szerencsés az, aki nemcsak kívülről, de belülről is fénylik.”
Gyurkovics Tibor
„Sulyok Teréz tanítói, tanári továbbképzések után szabadiskolában fejlesztette tovább tudását, s így alakult sajátságos stílusa.
Munkáit finom pasztellek készítésével kezdte, majd akvarellek, selymek kerültek ki a kezéből. Sulyok Teréz nem tagadhatja, hogy Tatának, a vizek városának lakója.
A víz, a párafátyol képei jellemzői. Mintha tünékeny fényfátyol lebbenne fel a megidézett látványról, hogy aztán ismét beburkolja,
titokzatossá varázsolja a tájat és az embert. Megmagyarázhatatlan melegség árad ezekből a képekből. A kéklő zöldes színvilág másnál a mértéktartás,
a távolodás eszköze, itt egy boldogabb világ kiegyensúlyozott kékes sugárzásba burkolja be a nézőt. Puha kezek finom simogatása,
sugárzó, őszinte tekintet az ecsettel megidézett szeretet. A tünékeny szépségek megörökítő technikája az akvarell, amely talán a legnehezebben elsajátítható technika.
Külön említést érdemelnek gyermekportréi, amelyek sajátsága, hogy nem az édes szépséget akarják megragadni, hanem ritka bravúrjai a karakter megörökítésének.
Meseszerű álomportrék a tisztaság színeiben. Olykor szétfolyó álmodozás, szelíd mélabú.
A szelíd romantika is megjelenik képein, ahogy a Duna-öböl is tengerré tágul a fényzuhatagban.”
Kántor János festő- és grafikusművész
„Hidat verni a természetből a kép felé, a külsőből a belsőbe. A művész feladata, hogy a sajátos eszközeivel láthatatlant láthatóvá tegye.”
2022 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Készítette 
Hegyi Zsolt
